BUDAPEST EGYIK LEGEXKLÚZÍVABB FODRÁSZ SZALONJÁBAN JÁRTAM!
2019. május 17. írta: Huszár Vanessza

BUDAPEST EGYIK LEGEXKLÚZÍVABB FODRÁSZ SZALONJÁBAN JÁRTAM!

FODOR SZALON!

SZIASZTOK!

Péntek van, és ez új bejegyzést jelent a blogon. 2-3 hétre most eltűntem, mert ez az időszak nagyon sűrűre sikeredett, valamint ezek voltak az utolsó hetek is az egyetemen, és az sok beadandót és ZH-t jelent. De most, miután sikeresen teljesítettem minden vizsgám a tanév folyamán, újra neki lendülhetek az írásnak. Ebben a bejegyzésben elmesélem Nektek a tapasztalataimat Budapest egy legexklúzívabb szalonjával kapcsolatban, és hogy egyáltalán mit kerestem ott.

A történetet kicsit korábbról kezdeném. A lényeg annyi, hogy hossszzzúúúú évek óta növesztem a hajam, hogy egy hosszúságú és szép legyen + mindig arról álmodtam, hogy az esküvőmön szép, ragyogó és hosszú hajkoronám lesz. (Igen, igaz. :D ). Szóval, évek óta x1 megyek fodrászhoz, általában novemberben, és évek óta ugyanazt kérem, egy frissítő vágást, teljesen egyenes hajvéget, semmi átmenet. Mivel ez így ment évek óta, iszonyatosan meguntam. Pár hete eljutottam arra a pontra, hogy akárhogy csináltam meg a hajam, egyszerűen nem tetszett. Ekkor pedig elgondolkodtam a frufrun. Mint pedig tudjuk, az nem egy életbiztosítás.

Szóval, erről is mesélnék Nektek. Életemben x3 volt már frufrum, de mindig olyan Kleopátrás, teljes frufru, és mindig másnap megbántam. Utoljára azt hiszem 8. osztályban volt, ami valljuk be, nem  most volt, és azóta már az arcom is rengeteget változott. Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha megint vágatnék, de eszembe sem jutott teljes frufrut, azt soha többé, de egy úgynevezett "Bardot" frufrut vagy "függöny" frufrut el tudtam képzelni magamon. Sokáig (kb. 3 napig) tépelődtem, hogy mi legyen, de aztán mindenki mondta, hogy jól állna, és akkor mondtam, hogy oké, most vagyok fiatal, megcsináltatom. 

Mikor erre a pontra eljutottam, jött a nagy kérdés. Kire bízzam rá a hajam. Én úgy voltam vele, hogy inkább kifizetek sok pénzt, csak nehogy elrontsa valaki, mert akkor kitörne a háború. Elkezdtem keresgélni, és sok embert megkérdeztem nem tudnak-e jó szalont ajánlani. Végül Bius mondta, hogy miért nem nézem meg a Fodor szalont, több "híresség" is jár oda. Megkerestem őket Facebook-on, és megnéztem a véleményeket. Miután mindegyiket elolvastam és csupa pozitív hozzászólás volt, ( A negatív is csak azért, mert nem vették fel a telefont.) így úgy döntöttem én is kipróbálom. Lecsekkoltam az árlistát, és mivel belefért az én keretembe amit erre szántam, meghoztam a döntést, és felhívtam a szalont. 

Amit tudni kell erről az esetről az az, hogy Misi nem tudott róla. Neki nem tetszik alapból a frufru, és mindig próbált régen is lebeszélni róla, de mivel nekem tetszett, nem igazán érdekelt. Csak pár ember tudott róla, szóval nagyon TOP SECRET volt. 010516-trim-your-own-hair.jpg

Visszatérve, felhívtam őket telefonon. Két próbálkozásom is sikertelen volt rögtön egymás után, de aztán kb. 10 perccel később vissza is hívtak. Nagyon kedves volt a lány a telefonban, pontosan megérdeklődte mit szeretnék, voltam-e már náluk stb. és mondta, hogy csütörtökön (a hívás kedden volt) 13:00-ra pont lenne egy időpont. Én megörültem nagyon, és mint a villám le is csaptam rá.

Ezután elkezdődött a keresés, hogy milyet is szeretnék pontosan. Nagyon sokat keresgéltem, aztán rátaláltam a tökéletesre. 32536341_430091030747911_7806500727206969344_n.jpgEzt a képet mutattam meg, és pont ilyen lett, csak halkan megjegyzem.♥ 

Csütörtökön elindultam a szalonba. A város külső részén található, majdnem egy óra az út onnan, ahonnan én lakom, de Astoria-ról indul egy busz ami majdnem ott tesz le, csak egy 10 percet kell még sétálni. Csengettem a kapucsengőn, majd beengedtek és bementem. 

Mikor megérkeztem, egy nagyon gyönyörű szalon tárult elém. Minden arany és sötétbarna, mindjárt mutatok képeket is. A recepciós hölgy megkérdezte hányra és kihez jöttem. Egy fél órával korábban oda értem mint az időpontom, így helyet foglaltam, de mielőtt ez megtörtént volna, még elvették a kabátomat és a ruhatárba tették. Leültem a váró helyiségben, és pár perc után oda jött hozzám egy lány, hogy szeretnék-e vizet, teát, vagy kávét. 

Ezután fél óra várakozás következett, ami alatt jó pár ember végzett és érkezett. Csak annyit mondok, hogy a két előttem végzett hölgy közül mindkettőnek Burberry pénztárcája volt, higyjétek el, felismerem ha látom, évek óta szeretnék egy sajátot. (Olyan 120.000 forint. :D ). Ekkor már tényleg kezdtem kapiskálni, hogy ez nem egy akármilyen hely. Én személy szerint ha elegáns helyre megyek szeretek elegánsan is öltözni, mert nem szeretek kilógni. A hétköznapokon is csinosan öltözködöm, de akkor különösen figyelek erre. 

Pontosan 13:00-kor elfoglalhattam a helyem a szalonban egy széken. Kitti volt a fodrászom, egy nagyon aranyos, nálam szerintem sokkal idősebb lány. Először is kibontotta a hajam, megfésülte, majd ezt követte egy rövid konzultáció. Pontosan milyen hajat szeretnék, felmérte milyen állapotban van a hajam, milyen termékeket használok, hányszor mosom, használok-e hőt stb. , majd ajánlott egy kezelést ami pont az én hajamnak való. Ezután feküdtem be a mosóba. Míg ott voltam többször megkérdezte, hogy nem túl meleg/hideg-e a víz, nem nyom-e túl erősen mikor mossa a hajam. Kaptam egy kb. 5 perces fejmasszást is, ami fantasztikus volt. 

Mikor készen voltunk a mosással, beleültem a székbe.  Szépen egyenesre kiszárította a hajam a körkefével, és minden egyes réteg után, szárazon vágta a hajam. Megérdeklődte mennyit vághat. Azt mondtam, nézzük meg ő mennyit mondana, és akkor meglátjuk. Nos megmutatta, és akkor mondtam, hogy: "Jó, akkor annak a felét." Megmutatta az előzőnek a felét, és még egyszer rákérdezett, hogy így jó lesz-e. Mikor teljesen megszáradt a hajam, jött a lényeg, a frufru.

Teljesen véletlenül, neki egyébként pont olyan frufruja volt, mint nekem. Először csak az államig vágta, majd centinként mentünk feljebb. A végeredmény nagyon tetszett, de a rendes fazon pár nap után állt be, mivel a hajamnak hozzá kellett szoknia, hogy most előre álljon. Végig beszélgettünk és nagyon nagyon aranyos volt. Miután készen volt a vágással, még begöndörítette a hajam ahogy kértem. Ezalatt egy kérdőívet kellet kitöltenem arról, hogy ki ajánlotta a szalont, tetszett-e a szolgáltatás, vélemény stb... Majd fizettem. Nem árultak zsákbamacskát, a weboldalon fent lévő árak teljesen relevánsak voltak. Én sem terveztem titkolózni, mivel mint említettem, a honlapon fent vannak az árak. Hosszú haj, mosás, vágás, szárítás és styling 7900 forintba került. 

De őszintén, már az élményért is megérte. Csak velem foglalkoztak, én voltam a középpontban, és úgy éreztem magam mintha valami előkelőség lennék.  Nagyon jó érzés volt, tényleg valahogy így képzelem el a luxust. 

És milyen lett a végeredmény? IMÁDOM. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni. Kísérletezek, próbálkozok, nagyon tetszik. Nem bántam meg egy pillanatra sem. 

Szóval összességében: Szerintem én soha nem megyek már életemben máshova fodrászhoz. 

Néhány kép a szalonról, csak hogy Ti is átéljétek picit amit én: (Nem saját képek, mert természetesen nem álltam neki fényképezgetni a szalon közepén.)fodor_szalon_04.jpgfodor_szalon_09.jpgfodrasz_allas_budapest_teljes_vendegkor_premium_szalon_234031367638162.jpgfodrasz_allas_budapest_teljes_vendegkor_premium_szalon_257321367637977.jpgfodrasz_allas_budapest_teljes_vendegkor_premium_szalon_259971367637895.jpg

És, hogy milyen lett a végeredmény? Ha nem lesz ennyire esős és szomorú az idő, majd a legközelebbi fotózás alkalmával megmutatom. Addig is, ha kíváncsiak vagytok, kövessetek itt, és láthatjátok:

ELÉRHETŐSÉGEK:
INSTAGRAM: vanesszahuszar
EMAIL: princessinquiry@gmail.com
YOUTUBE: https://www.youtube.com/channel/UCUBbH0AxOxWh0XdUlW7bQYA
BLOG: http://vanesszahuszar.blog.hu/
FACEBOOK OLDAL: https://www.facebook.com/princessblogvlog/
PINTEREST: vanesszahuszar

Puszi, Vani ♥

A bejegyzés trackback címe:

https://vanesszahuszar.blog.hu/api/trackback/id/tr1314831766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása